"Végre itt van, megérkezett!"

Új fegyver kerül a mostmár Switchen is elérhető CS:GO-ba

2021-10-13 16:49 :: Akkurátus :: Guszti (Mcguthy)

A tegnapi Nintendo direct keretein belül bemutatott Halloween-i CS:GO Update több újdonságot is letesz az asztalra. Először is a legnagyobb hír, hogy a várva várt Stadia port mellett kap a CS:GO egy Nintendo Switch portot is. Emellett két új pálya is kerül a játékba: a várva várt Dust 4 (Bomb Defusal) és az eddig titokban tartott miskolc_dz (Battle Royal). A játékosokat várja egy új Fegyverláda is, melyben több Skin is elérhető az új fegyverre.




A képen látható Davy Crockett elérhetővé válik a frissétés után 2 nappal a Terrorelhárítók számára. Szorgosan spóroló CT-k megvehetik a potom 15000$-os árcédulával rendelkező fegyvert bármelyik körben (feltéve, ha van az illetőnek rá pénze). Elsütésekor befejeződik a meccs, sőt a játék is le lesz automatikusan törölve mindegyik játékos gépéről (vagy konzoljáról). A szerkesztőségünk feltett egy pár kérdést GabeN-nek, aki lelkesen el is magyarázta nekünk a Fegyver lényegét és helyét a Metában. "Ismerős az a szituáció, amikor már az ötödik kört veszted el sorban, mert a csapattársaid nem képesek a bombát hatástalanítani? Amikor már habzó szájjal ordítasz, hogy te robbantod fel a k@rva Site-ot CT-ként a következő körben? Most itt van rá a lehetőség! Sőt, még el is küldheted a csapattársaidat és a csaló ellenfeleidet a halál f@szába! Hogy miért nem csináltunk helyette egy normális Anticheat rendszert? Erről sajnos nem nyilatkozhatok."


A frissítés összes újítását tartalmazó Nintendo Switch változat október 31-én lesz elérhető a Nintendo Eshopjában. A Counter-Strike: Global Offensive megjelent PC-re, Stadia-ra és Xbox 360 konzolokra is. Ezeken a platformokon október 24-én válik elérhetővé az új Update. A Counter-Strike:Global Offensive kizárólag a Valve szellemi tulajdona, Cikkünk csupán a hírmegosztás jogilag egyenlőre még megengedett javát szolgálja.


Kommentek:

BenyoBoy (BenyoBoy) | 2021-10-13 19:42:15

Én a már régóta rebesgetett cs_egri_var mapot várom, ami elvileg instant kickeli a veled összesorsolt török játékosokat.

Benfact (benfact) | 2021-10-13 19:04:31

Na, PS3-ra meg nem fogják kiadni a frissítést? Én mai napig top player vagyok, főleg hogy PlayStation Move fagyikkal alázok mindenkit, nagy áldása ennek a verziónak a motion control support!

FiktivMiki (FiktivMiki) | 2021-10-13 18:47:59

Én a Tzar Bomba fegyvert várom, ami a konzolt is megsemmisíti.