"Végre itt van, megérkezett!"

Miért volt jó eddig Magyarországon koncertre járni, és most miért nem?

2022-02-08 23:56 :: Zene :: BenyoBoy

2022. február 8, 14:18. Ekkor kezdem írni ezt az összefüggéstelen hülyeséget, hogy kiadjam magamból a felgyülemlett feszültséget. És van mit. A dátum pedig fontos. Pontosan 20 nap múlva, 2022. február 28-án az új Dürer Kert színpadán fel fog lépni az orosz Ploho zenekar, akik egy elég felkapott poszt-punk banda. Legalábbis a hazai esemény alapján ez az illúziója támadhat az embernek, ugyanis én már január 23-a óta tudom, hogy a zenekar lemondta a teljes turnéját a kontinensen. Ezt a szervezők (jelen esetben a Fekete Zaj) valamiért nem igazán tartja fontosnak mihamarabb közölni, ugyanakkor a jegyértékesítés még ugyanúgy él a Tixán keresztül. Egy létező és jól ismert, de a haveri körömben egy plusz belsős poén nyomatékával élve erre azt tudom mondani, hogy classy.




A mai napon (és még nincs vége a napnak) a budapesti Darkest Hour bulit viszont lemondták, igaz, itt a New Beat azért korrektebb volt: a zenekarok február 4-én jelentették be, hogy törlik a teljes EU-turnét, és azóta csak 4 nap telt el, a koncert pedig március 13-án lett volna. Ez van. Valahol meg is tudom érteni őket. A covid nagyon "vicces" helyzetet eredményezett: országba belépés, országból kilépés, országban tartózkodás és gyakorlatilag minden más egyéb dolog esetén is különböző védekezési és megelőzési protokollokat vezettek be, amik hát rohadtul nem egységesek. Nem csak, hogy az EU országain belül nincs egységes szabályozás, hanem vannak országok, ahol pl. régiónként változnak a szabályok! És akkor ott van az USA, ahol szintén államonként változnak az intézkedések, hát nem csoda, hogy egy zenekar nem mer útnak indulni, mondjuk egy 2-től 4-ig terjedő előzenekar kombóval együtt + roadokkal és egyéb segítőkkel, mert ha csak egy ember elkapja közülük a covidot, már borul minden. Ehhez hozzájönnek még a teljesen agyatlan módon leszervezett turnéútvonalak, ahol megeshetnek olyan radikális lábak, mint Mike szintén elhalasztott turnéjánál, hogy november 30-án Brüsszelben lépett volna fel, másnap ide utazott volna Budapestre, majd rá következő nap már Brightonban tolta volna! Megvan még a jegyem a koncertre, de ekkora indokolatlan kitérést nem igazán láttam még turnénál. Ez, és persze sok más egyéb is szintén megnehezíti a zenekarok életét.




De most hagyjuk is őket, mert most a legkisebb probléma velük van. Aki ismer engem személyesen, az tudja, hogy szeretem az élő zenét. Több mint 768 koncert és esemény, 1786 élőben látott zenekar és előadó, közös képek és dedikált lemezek tucatjai árulkodnak arról, hogy nagyon szeretek ennek a hobbimnak élni. És az eddigi koncertre járós időszakom alatt soha nem éreztem magam ennyire nem megbecsülve. Hadd fejtsem ki, és kezdjük a legelejétől. Már eleve koncertjegyet nem egyszerű szerezni, ha az átlagosnál csak egy picit is felkapottabb eseményre szeretnél bejutni. Legyél ott pontban a jegyértékesítés kezdetekor (vagy hamarabb, ha „véletlenül” hamarabb indulna meg a jegyértékesítés, ami a hazai szervezésű események negyedénél simán előfordul), nehogy lemaradj az olcsóbb jegyekről vagy jobb helyekről, eleve meg kell küzdened a többi rajongóval és zenebaráttal, akik hozzád hasonlóan ugyanúgy be szeretnének jutni a koncertre, de küzdj a botokkal és automatikus jegyfelvásárló szkriptekkel, küzdj a jegyüzérekkel, küzdj a rohadék Viagogóval amit tényleg soha, de soha, semmilyen körülmények között ne látogasson meg senki, küzdj a lehaló szerverekkel és pillanatok alatt betelő koncerttermekkel, küzdj a felháborító és indokolatlan jegykezelési költséggel (ami 200 és 500 forint között bármilyen random összeg lehet), amiért még mindig nem tudom, hogy nem cseszte meg szárazon valamelyik hatóság ezeket az oldalakat, küzdj meg a tömérdek kamu FB-eseménnyel és koncertjegy árusító bottal, amik ellen a Facebook nem hajlandó semmit sem tenni, küzdj meg az e-mailedre soha meg nem érkező e-jegy problémájával, és még sorolhatnám. És ez csak a legelső lépés, hogy egyáltalán legyen jegyed!




És felmerül a kérdés, most minek is küzdeni? 2019. december 11-én vettem meg az Aerosmith koncertjegyemet, hogy aztán több mint 2 évig üljek rajta, és ne legyen koncert? Miért? Miért tennék ilyet? Miért tenne ilyet bárki is? Kinek jó ez? Nem látta előre senki sem? Kötve hiszem, mert sem tudós, sem koncertszervező nem vagyok, de teljesen laikusként még én is láttam előre, hogy a 2022-es koncertév nem fog változást hozni a tavalyihoz képest. Másoknak pedig ez a szakmája, akik több éve, több évtizede a zeneiparban dolgoznak. Tényleg ennyire fogalmuk nem volt a világban történő dolgokról, vagy egyszerűen csak leszarták? Utóbbira tippelek, már csak abból is, ahogy bejelentik az elmaradt eseményeket. Szeretnél kérdezni valamit? Nos, rácsesztél, mert a legtöbb szervező eleve nem válaszol soha semmilyen eseménynél a felmerülő kérdésekre és aggályokra, a LiveNation pedig nemes egyszerűséggel kivette a kommentelési lehetőséget a saját eseményeinél és a saját bejegyzéseinél, szóval, ha szeretnéd (megjegyzem: teljesen jogos) csalódottságodat valahol, valamilyen formában kifejteni, akkor... akkor tartsd meg magadnak. Vagy írd ki valami személyes blogra, mint most én. Más lehetőséged nincs. Ugyanazt a félbekezdéses sablonközleményt látom mindenhol kirakva. 0 megbecsülés, 0 tisztelet, semmi, tényleg semmi, sőt, mintha még egy kis felsőbbrendűségi komplexus is lenne pár szervezőnél, akik márpedig elvárják, hogy te 2-3 évet ülj egy koncertjegyen, melynek árát csak akkor kapod vissza, ha az eseményt törlik, vagy egy olyan időpontban kerül újra megrendezésre, ami nem jó. Már ha visszakapod, ugyanis tőlem simán benyeltek egy 9.500 forintos napijegyet a Bánkitó szervezői, miután 2020-ban elmaradt a fesztiváljuk. Nyilván (szerintük) rohadtul életszerű egyszerre kettő azaz 2 (!!!) helyen párhuzamosan elindítani a visszatérítést. Ők külön csináltak egy Google-űrlapos „igényfelmérést”, amit hiába töltöttél ki úgy, hogy igen, szeretnéd visszaigényelni a jegy árát, az szó szerint semmit nem jelent, indítsd el még a Tixán is külön ugyanezt, ha pedig a spam folderedben landol az e-mail, hogy mi a következő lépés, akkor így jártál. Nagyon korrekt eljárás, kenjék a hajukra, oda se megyünk többet. Amúgy az e-mailemre, amit még 2020-ban küldtem nekik, és a Messenger üzenetemre, amit egy hónapja küldtem nekik, nem válaszoltak. Egyedül a Tixa írt vissza annyit, hogy nem tudnak semmit segíteni. Az pedig külön vicces, hogy még külön meg is kellett indokolnod írásban, hogy miért szeretnéd visszakérni a jegyed árát, és miért nem támogatod őket puszira: élhetsz vásárlói jogoddal, de cserébe azért érezd magadat szarul és hadd alázzunk meg téged. Ezt a kis sztorit csak így emlékeztetőül, hogy mennyire vagyunk fontosak a szervezőknek valójában. :)




Az egész dolognak két nyertese van: a hazai zenekarok, akiknek elég a hazai covid-szabályozásokhoz tartani magukat; meg a külföldi DJ-k, akiknek nem kell turnékat leszervezni és nem kell egy több főből álló háttérgárda sem, hanem két bőrönddel megindulhatnak bármelyik országba fellépni majd másnap vissza. Jelenleg csak ilyen eseményeken tudok csak részt venni, ami nyilván azért jobb, mint a semmi. De én azért még elmennék más típusú bulikba is, főleg, ha folyamatosan szervezgetik le ezeket. Márciusban is 10 külföldi zenekar fellépése van beírva a koncertnaptáramba, de egyikre se vettem még jegyet. Minek? Mi a garancia arra, hogy ezek nem maradnak el? Vagy egyáltalán egy őszi/téli bulira mi a garancia, hogy nem marad el? És 2023-ban mi lesz a helyzet? Amikor Ozzy turnéját még tavaly eltolták 2023-ra, csak néztem, hogy aztarohadt, hát nem bízták a véletlenre. És bakker, igazuk volt! A szervezők tényleg azt hiszik, hogy mentálisan nem készíti ki a koncertre járókat ez a rohadt bizonytalanság, hogy vannak olyan események (pl. az A38-as The Slow Readers Club) ami már az ÖTÖDIK, EMBEREK, 5-IK ÚJ DÁTUMOT KAPJA?!?!?! Van, aki szerint ez normális és épp ésszel követhető? És én egy jóllakott pesti forma vagyok, aki előre tudja, hogy mettől meddig, hogyan dolgozik. Aki vidékről érkezne egy koncertre, sokkal, de sokkal többet szív ezzel, és sokkal több áldozattal jár egy ilyen eseményen való részvétel! Meg kell szervezni az idejutást, a hazajutást, vagy autóval, vagy tömegközlekedéssel, ha olyan koncert, akkor a szállást is, esetleg még szabadnapot is kivenni jó előre, ami munkáltatótól függően még Pesten sem idegen! Egy-egy lemondott esemény pedig mindezt teljesen felborítja. Mi van a már kivett szabadságokkal, leszervezett szállásokkal és fuvarokkal? És ez csak egy esemény! Az, hogy én mennyi koncertre járok egy évben és az mennyire egészséges, a magánügyem. Vagyunk azért egy páran, akik egy évben átlagosan 2-3 naponta mennek koncertre, de tudok olyanról is, aki szinte naponta megy el élő zenét hallgatni. Erre itthon senki nincs felkészülve, érdemes megnézni pl. Tixán a „jegyeim” oldalt, amit 2015 óta nem frissítettek érdemben, és ami a mai napig minden egyes valaha megvásárolt jegyedet betölti, ami az én esetemben 178 darab. Még jó, hogy korlátlan mobilinternet hozzáférésem van. Ha már jegyek, úgy hirtelen számolással olyan 299.700 forintom áll idei koncertjegyekben. 15.000 forintom áll olyan koncertjegyekben, amik idén lettek volna megtartva, de aztán jövőre tolódnak. 54.200 forintom áll olyan koncertjegyekben, amiknek nem tudom, mi lesz a sorsa, nem tudom, hogy elmaradnak-e, meglesznek-e tartva, ha utóbbi, akkor mikor. Ezen kívül áll még pénzem a bécsi RATM+RTJ buliban is, amin már buktam pénzt a FlixBus miatt, de ezeket nyilván nem számoltam bele. Ez összesen 368.900 forint. Plusz a 9.500 forint, amit ellopott tőlem a Bánkitó, és soha nem fogom viszontlátni. Saját döntésem volt ennyi koncertre jegyet vennem, de úgy gondolom, hogy valamiféle emberséget és megbecsülést ezek után (meg hát alapból) elvárni a koncertszervezőktől nem ördögtől való dolog.




Amíg megírtam ezt a cikket, az Amigo the Devil koncertet is teljesen lemondták. Arra pedig tényleg csak minimálisan akarok kitérni, hogy itthon a védettségi kártyának SEMMI érdemi haszna nincs! Én, ahol tudom, népszerűsítem az oltakozást, és december óta én is 3 adag Pfizer boldog tulajdonosa vagyok, sőt, még a negyedik oltás felvétele sem áll messze tőlem, ha a szakértők úgy ítélik meg. Nem csak a tömegközlekedési eszközökön, a munkahelyemen és az utcán is végig maszkban vagyok, sőt, még koncerten is, amit csak arra az egy pillanatra húzok le ideiglenesen (szakszerűen a fülénél), amikor inni akarok egy korty kólát. Kérdem én, mit tegyek még? Az oltásellenesek előszeretettel hangoztatják, hogy ez a védettségi igazolvány megosztja a társadalmat, de én még mindig nem látom, hogy nekem mihez lenne több jogom? Boltba ugyanúgy tudnak menni, étterembe is, nyár óta moziba és színházba is mehetnek védettségi nélkül, egyedül külföldre utazásnál jelent minimális kellemetlenséget ennek hiánya, meg koncerteknél, de azok meg úgy is elmaradnak. Példának okáért, vegyük a korábban említett Aerosmith koncertet: Steven Tylerék életkora miatt 99%, hogy ez lett volna az utolsó lehetőségem látni őket Budapesten. És akkor ott van a KISS búcsúturnéja, a 73 éves Ozzy Osbourne turnéja, ami fixen csak jövőre kerül megrendezésre, és az olyan nagy, de ritkán hazánkba látogató bandák koncertjei, mint a Deftones, RHCP, Pearl Jam. Ugyanúgy lemondják nekem maszkban és 3 Pfizerrel, mint annak, aki leszarja az oltást és a szabályokat. Akkor meg minek vergődünk, de tényleg? Miért fárasztjuk és készítjük ki mentálisan az embereket olyan események megszervezésével, amik úgy sem lesznek soha megtartva? Tényleg nem értem. Mert az a nagyszerű élmény, hogy lehet, nem láthatom többé az Aerosmith zenekart, nem juthatok el a KISS búcsúturnéjára, hiába sikerült jegyet vennem és hiába vettem fel három alkalommal a covid-elleni oltást, bármilyen meglepő, de nem tölt el jó érzéssel, hanem pont ellenkezőleg! És ami még jobban elszomorít, hogy ez ellen senki nem akar semmit sem tenni. Nem egy lélektelen, névtelen pénzeszsák vagyok, hanem egy zenerajongó, aki élményeket szeretne kapni a pénzéért, és nem azért áll több mint egy havi fizetésem (lassan bruttóban) koncertjegyekben, mert nem tudnám mire költeni. Ha már be vagyok oltva, megküzdöttem a jegyekért, ülök rajtuk éveket, és betartom a koncerthelyszínek idióta szabályait (rád nézek most, Budapest Park), akkor legalább ne vegyék el tőlem annak az esélyét, hogy láthassam ezeket a zenekarokat, ha már mindenhol az arcomba tolják, hogy nézd, milyen menő bandákat hívtunk el a te szórakoztatásodra! Az Aerosmith koncertről pl. kétszer is híreztek, a HVG úgy adta elő az új dátumot, mintha most jelentették volna be először. Az emberek nem hülyék.




Hivatkozásul, ezen a linken érhetők el, hogy milyen eseményeken/koncerteken vettem részt, itt pedig, hogy éppen milyen koncertekre fogok menni, boldozva a már megvett jegyek. Puszta kíváncsiságból elküldöm ezt a cikkben említett szervezőknek és még egy-pár helyre, hogy mit reagálnak erre, már ha fognak.