"Végre itt van, megérkezett!"

Korda György után kap új nevet a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér

2021-10-21 09:37 :: Akkurátus :: Benfact

Budapest, Magyarország - Egyre hangosabb a hazai sajtóban a téma, miszerint a Magyar Állam nagyon szándékozik visszavásárolni a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőteret. Miután Államunk megtudta ugrani a hatalmas nemzetközi licitháborúban egy 4,44 milliárd eurós árajánlattal mások ajánlatait, végre újra magyar kézbe kerül az egykori Ferihegyi repülőtér, és mivel ez egy óriási esemény, emiatt újra átnevezik a repülőteret, mégpedig Korda György Nemzetközi Repülőtérre (nemzetközi nevén George Korda International Airport).


A múltban ugyanis több probléma adódott azzal hogy Liszt Ferenc nevével illették meg hazánk egyetlen nagy repterét, sokak nem tudták túltenni magukat azon hogy Ferihegy az nem Liszt Ferenc becézésére akar utalni, valamint hogy semmilyen utalás nem található a reptér és a klasszikus zenész között, a nevén kívül. Korda György azonban letett az asztalra (Máté Péter és S. Nagy István munkája révén) egy igazi banger-t, a Reptér című slágert, amely az utazás és a repülés izgalmát dolgozza fel, immáron 40 éve fiataloktól öregekig táncra perdítve mindenkit.

"Sokat jelent nekem ez a szám és Klárikámnak is, nagyon örülünk neki hogy utánam nevezik el a Repülőterünket, így már egészen biztosan tudni fogják azonosítani hogy ez a Reptér, nem igaz Klárikám?" - Felelte a 82 éves művész. A dal innentől kezdve napi szinten fog szólni véletlen időpontokban a repülőtér auláiban, emlékeztetve minket, hogy bizony, ez egy Reptér.


Kommentek:

BenyoBoy (BenyoBoy) | 2021-10-29 11:16:56

Pedig a Y. Bhekhirst Nemzetközi Repülőtér is jól hangzott volna!